Violated

- Nem ismert meg! - háborgok, amint Synit már biztos távolban tudom. Nem tudom mire vélni a helyzetet. Hiszen... nem jutok tovább a gondolatmenetben, mert Pardara hozzámvág egy öngyújtót.
- Köcsög! - húzódom félre sértődötten. Rohadtul hiányzik most még az, hogy szemétkedjen velem tovább a pár órával előbbi elszúrt közös küldetésünk miatt. Azt hiszem, amint legközelebb a főnök közelébe kerülök, megkérem, hogy másik partnert adjon mellém. Elviselhetetlen ez a srác. Hősködik egyfolytában, közben két szalmaszálat se képes keresztbe tenni. Ráadásul egy érzéketlen tuskó... és még rám mondják, hogy rideg vagyok? Tizenhét éve erre a rohadt napra vártam, és tönkre lett vágva az egész, és ő ahelyett, hogy megértő lenne, még próbálja minél jobban felcsűrni az idegeimet. Mintha ez valamilyen átkozott sport lenne, amiben világbajnok akar lenni... Hát, előre féltem a "Táncoljunk Jenna Idegein"-bajnokság minden résztvevőjét, mert egy ilyen nap után reflexből kiherélem, vagy nő esetében a fenekébe dugok egy jó vastag, göcsörtös gallyat, de úgy, hogy a száján jöjjön ki. Épp eleget szívtam, tele van a hócipőm az összes szerencsétlen kis senkivel.

- ... ha esetleg most rágyújtanál, és kicsit lehiggadnál, mert ezzel se neki, se magadnak nem teszel jót.
- Mi a rákról beszélsz? - kérdezek vissza.
- Arról, hogy ha háborogsz és gyötröd magad, azzal nem hozol rendbe semmit. Próbáld meg összeszedni a gondolataidat, és kitalálni, hogy bírd emlékezésre. Megpróbálhatok segíteni, de azt hiszem, minden igyekezetem ellenére, ez a teher a te válladra nehezedik. Én legfeljebb ötleteket tudok adni neked. Mindenesetre... most, akármilyen nehéz is, nem arra kellene koncentrálnod, hogyan magyarázod el neki, ki vagy. A fő most az, hogy biztonságban legyen, nem igaz? Hiszen csak ezért vállaltad, hogy az emberek közé kerülj.
- Ja. Emberek közé, erre kénytelen vagyok minden időmet egy olyan idegesítő őrangyallal tölteni, akihez foghatót semelyik dimenzióban nem találni - fújok egy nagyot, aztán előkaparom a cigimet, és füstfelhőket eregetve bámulok körbe az egyetem kertjében.
Pardara nem szólal meg többször. Úgy tűnik, telibe talált a sértésem. Most valahogy nem tudom bánni, amit mondtam. Ha ő képtelen az empátiára, én miért sajnáljam? Végül aztán mégsem bírom a ránk telepedett csendet - elvégre Syni és Sephrefet is órán vannak, méghozzá 90 percen kersztül, az meg hosszú idő.
- De... egyáltalán... miért nem emlékszik rám, ha rád igen? Hiszen veled sokkal kevesebbet találkozott. Hogy a francba felejthetett el?
- Hát azt hiszed, azért tette, mert nem szeretett? - enyhül meg hirtelen. Mintha nem is ő lenne, hanem valami kedves srác, aki ideiglenesen elfoglalta ennek a beképzelt majomnak a testét.
- Mi másért felejtett volna el? - csuklik el a hangom. Na ne, bőgni nem akarok... az annyira undorítóan emberi szokás!
- Hát, ezek szerint a haj világossága tényleg kevés észre utal - mosolyog, én meg legszívesebben letörölném azt a bamba vigyort a képéről.
- Szeretnéd, hogy az eszemet pótló nyers erővel betaláljak a lábaid közé, seggfej? - fortyanok fel.
- Ha megpróbálod, nem mondom meg, miért történt. Vagy nem is édekel, Goromba Kisasszony? - vonja fel a szemöldökét.
- Lökd már a sódert, idióta, vagy ki kell vernem belőled?!
- Nem, azt hiszem, nem szeretném, ha te vernéd ki... még a végén letépnéd a helyéről - meveti el magát, de szerencséjére folytatja, mielőtt még neki tudnék ugrani. - Ismered a szüleit, nem?
- Mi közük nekik ehhez?
- Elhitették vele, hogy csak elképzel téged... ez, gondolom, tudod, mit jelent.
- Persze. Ha kétségbe vonják a létezésemet, nem jöhetek át. De ezt akkor sem értem... Az anyja... ő nem olyan begyöpösödött átlagember volt...
- Nem hát, és őt is mindenki őrültnek nézte, csak mert többet látott, mint ők.
- De akkor rád miért emlékszik?
- Akkor már egy picivel idősebb volt... Nem említett senkinek, így senki nem tudott elvenni tőle. Ráadásul akkoriban már sokkal rosszabbul álltak a dolgok náluk. A te idődben még nem volt annyi veszekedés, őt sem bántották, de amikor én beléptem az életébe, épp senkire sem számíthatott. Ragaszkodott hozzám... Kicsivel intenzívebben, mint amire hároméves korában képes volt.
- Ez... ez igazságtalan!
- Kérlek, csak féltékenykedni ne kezdj el! - jajdul fel. Többen is felénk fordulnak.
- A fenébe, most azt hiszik, hogy a csajod vagyok - sziszegem.
- Hát, valami ürügy úgyis kell, amiért együtt lógunk - ereszt el egy vigyort, és még mielőtt megszólalhatnék, magához ránt, és megcsókol. Legszívesebben szétrúgnám a fejét. Meg is teszem, amint nem lesznek körülöttünk emberek. Mégis mit képzel magáról? A smárolás olyan közönségesen emberi... a hülye szerelmesek csinálják. Simán le tudtam volna az életemet nélküle... Na, bakker, mikor hagyja már abba? Valaki mentsen meg, könyörgöm!